In Vino Historia

A Váci Borvidék és szőlőmunkás emlékére

Amikor a borról kezdenek beszélni, az „In Vino Veritas” (Borban az igazság) bölcsesség szokott elhangzani. Az igazság az egyik legszebb érték legtöbb ember számára, csak az a baj vele, hogy mindenkinek saját igazsága van. Ez így is van rendjén. Akkor van csak gond, ha a másik igazságát mérlegelés nélkül utasítja valaki el. Így tud szembefordulni egymásnak két ember, amikor mindkettő meggyőződéssel hisz a maga igazában, emiatt háborúznak népek egymás ellen.

Ezért én a borban nem az igazságot keresem, hanem annak történetét szeretném felvázolni, szigorúan szubjektív módon, a saját nézőpontomból.

Hiszek a váci borban, azon belül is a Gombáson termelt szőlőből készültben. De elfogadom, hogy a magyar bor igazságát a tokaji, egri, villányi, badacsonyi, soproni, szekszárdi és a többi együtt adja ki.

De ne feledkezzünk meg Toscana, Bordeaux, Porto és a világ más részein készített borokról sem.

Aki kicsit is ismeri Vác városát, tudja, hogy a Dunakanyar mentén fekvő történelmi város, talán még azt is tudják, hogy a Naszály hegy lábánál helyezkedik el, esetleg néhány nevezetességét is fel tudják sorolni.

Ugyanakkor a mai váciak döntő többsége sem tudja, hogy a város életét több száz évig meghatározta a szőlőművelés és a borkultúra.

Kezdjük nagyon, de nagyon régről, a földtörténeti időkből.

Ma a Dunakanyart és egy kicsit megcsonkított hegyet látunk a város körül (itt szép hazánkban).

A hegyet alkotó rög a TRIÁSZ korban (kb. 200-250 millió éve) alakult ki, akkor még Afrikához tartozott kb. a 20. szélességi foknál. Aztán a földtörténeti középidő során hol felemelkedett, hol lesüllyedt és közben vándorolt. Ennek az elején volt a Great Dying (Nagy Kihalás), amikor a tengeri fajok 96%-a, a szárazföldi gerincesek 70%-a kipusztult. De a közismertebb Dinosauruszok kihalása kb. 66 millió éve is ekkortájt volt. Aztán kedves Naszályunk kb. 20-30 millió éve itt megállapodott.

De a Duna még akkor nem volt sehol. Az csak a PLIOCÉN korban (2.5-5millió éve) kezdett kialakulni. Ráadásul először nem is erre vette az irányt, hanem a Móri-ároknál folyt. Szerencsénkre valami útját állta és erre tört utat magának.

Így nem csoda, hogy a Naszály a Dunántúli középhegység nagyszerkezeti egységéhez tartozik, ugyanakkor a Nyugat-Cserháthoz sorolják, miközben mi egy önállónak látszó 652-es kiemelkedést látunk. Az pedig a sors fintora, hogy az utóbbi időben talán az Egri Borvidékhez tartozik az a kevés szőlőterület, ami a környéken megmaradt.

A hegyen, amint messziről is látszik, mészkő, no meg homokkő van, amit az idő vasfoga persze részben felaprózott.

Témánk szempontjából viszont az a fontos, hogy a környező dombok lejtőit barna erdőtalaj borítja. Rossz nyelvek szerint ez nem minden növénynek ideális, így pl. nem gabonát kezdtek el itt termeszteni, hanem szőlőt, amelynek ez a talaj megfelel.

Az évi 550-600 mm csapadék is megfelel a szőlő igényeinek és talán ennek csökkenése se végzetes, mivel a szőlő mélyen gyökerezik.

A napsütéses órák száma és ezen a szélességi fokon elégséges a szőlő megéréséhez.

Szóval, ha minden adott, az ember miért nem termesztene szőlőt és készítene abból bort.

A Bibliában a bortermelésről először a Teremtés könyvében van szó:

„Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete. És ivék a borból és megrészegedik és meztelen vala a sátra közepén”(Móz. I. 9, 20-21)

Az Újszövetségben Krisztus első csodatétele is a borhoz kötődik. A víz borrá változtatása a kánai menyegzőn történt. (János 2, 1-12)

De az ókori civilizációkban a bor mindenhol isteni eredettel lett felruházva, s az emberekhez isteni közvetítéssel jutott el. A Nílus völgyében pl. Oziriszt tisztelték a szőlő és bor isteni támogatójaként. Az ókori Indiában, Kínában. Perzsiában is kultusza volt a bornak.

Az írásos és régészeti leletek is már több ezer éves bizonyítékokat mutatnak a borkészítésről. Mezopotámiából Hunarabi törvénykönyve, Egyiptomból III. Ramszesz feljegyzései szólnak a borfogyasztásról. A Föníciaiak üvegedényei pedig a feltehetően a borfogyasztáshoz kellettek.

A görög mitológiában Dionüszosz, a rómaiban Bacchus a bor istene.

A Kárpát medencében már a rómaiak előtt ismerték a szőlőt és bort. Bojrevista dák király alattvalói erkölcseit javítandó kiirtatta a birodalmában a szőlőket. Attila hun király is ismerte és mondhatni „halálosan szerette” a bort, hiszen egy több napos tivornya után szenderült jobblétre.

A magyarok már a honfoglalás előtt ismerték a bort, hiszen a vérszerződéseket is a saját vérüket borba eresztvén kötötték.

Így a honfoglaláskor a Pannóniában a rómaiak által már kialakított szőlőtermesztést kellett átvenni és először ötvözni a saját pogány hagyományaikkal, majd a kereszténység felvételével a liturgia szükségszerűségével is meg lehetett magyarázni.

A Pannonhalmi Apátság alapítólevelében (996) már szerepel a szőlő. És a hagyomány ott azóta kötelez.

A Váci egyházmegyét I. István alapította valamikor 1009 után, mivel egy akkori dokumentumban még nem szerepel, ugyanakkor egy későbbi dokumentumban a 10 általa alapított püspökség között van Vác is. Így 1038-as halála előttire tehető.

A garamszentbenedeki apátság alapító levelében már városként (civitas) szerepel, ezért 1075-öt tekintik a város születésének és I. Géza királyt az alapítónak.

De, hogy mi történhetett a XI. század közepén, csak találgatni lehet. Ez az a kor, István halála után, amikor sokan saját igazuk tudatában, próbálták megszerezni a hatalmat. Egyesek a pogány hagyományokat tisztelve lázadásokat szerveztek az új, felvett vallást támogató hatalom ellen. De az sem volt egyértelmű, hogy fiúágon vagy testvérágon örökölhető a királyság. Így az került hatalomra, aki erősebb volt, jobb szövetségeseket talált.

Így szerintem az éppen aktuális uralkodónak kisebb gondja is nagyobb volt annál, mint a váci püspökség. Pedig állítólag az akkor, erre járó utazók látták, hogy folyik valami építkezés.

Így vélhetően Géza és szövetséges testvére László, a győztes mogyoródi csata kapcsán dönthette el, hogy be kellene fejezni az építkezést. Arról, hogy a csata előtt és után mennyi, milyen és honnan származó bor fogyott, a győztes és vesztes oldalon, nem találtam hiteles dokumentumot.

Aztán I. Lászlónak, aki Géza halála után, testvérként követte őt a trónon, sikerült rendet teremteni, amit vélhetően a legyőzött belső (pl. a hivatalosan megkoronázott Salamon király) és külső ellenfelei másként éltek meg. Törvénykönyvei is meglehetősen szigorúak voltak. A tyúk értékénél nagyobb lopásért akasztás járt.

1083-ban István királyt szentté avatatta, majd később ő is szent lett. Így neki lett igaza a történelem szerint.

Arról, hogy a püspökség mikor kezdte itt a szőlőtermesztést és borkészítést nem találtam feljegyzést, de a kiváló természeti adottságok, a korábbi Római Birodalomban már a közelben ismert technológia biztosíthatta, hogy a liturgiához és a nép jókedvéhez szükséges borért ne kelljen messzire menni.

A középkorban a Naszály környékén 5 falu volt: Cselőte, Gyada, Kosd, Kéménd, Naszály. Ezek közül mára csak Kosd maradt meg. Szűkebb térségünkben a Naszály hegy déli lábánál, a Felső-Gombás patak mentén volt a Naszály falu. Ezért jelölik régészeti területnek a mai Gombás dűlő nagy részét. Mivel e sorok írója itt kezdett építkezni 2016-ban, így a ház területét is régészek vizsgálták át. Sajnos a szőlőtermesztés és borkészítés emlékeit nem sikerült fellelni, de az őskori cserépedényeken kívül, Árpád kori nyílhegy, sarkantyú, késtok maradványok, egy külső kemence és malomkő töredék került elő. A régészek ezeket II. (Vak) Béla és III. Béla korára, tehát a XII. századra teszik. Feltételezésük szerint a malomkövek összetörve azért kerültek ide, mert a földesúr, püspök építtetett egy nagy malmot, és a házi malomkövek begyűjtésével és megsemmisítésével bírta rá a jobbágyokat, hogy nála őröltessenek. De lehet, hogy ekkor jöttek rá, hogy szőlőt és nem gabonát kell itt termeszteni, így kidobták a malomköveket.

Egy fennmaradt dokumentum szerint Jakab váci püspököt 1218.május 15-én-ban bepanaszolták III. Homorius pápánál többek között a mértéktelen borfogyasztása miatt, és vizsgálat is indul ellene, ami arra utalhat, hogy nem volt szűkén e nedűnek.

Aztán jöttek a tatárok 1241. március 17-én. Az embereket legyilkolták, a házakat felgyújtották, a bort megitták.

A szörnyű pusztítást, amit a tatár hordák okoztak akkoriban hazánkban, nagyon hazafiatlan, szentségtörő gondolat lenne összevetni hős magyar vitézeink kb. 300 évvel korábbi nyugati kalandozásival, harcmodor, pusztítás tekintetében. Így én inkább azt gondolom, hogy honfoglaló magyarjaink egy még jobb szőlőtermő területet mentek el megnézni, amit 937-ben Frankföldön vélhetően volt is szerencséjük meglátni. Aztán 955-ben Augsburgnál nem jutottak tovább.

A tatárok, Batu kán vezényletével 1238-39 táján a bor őshazájában a Kaukázus vidékén jártak, gondolom 1240-ben rossz volt ott termés, ezért nyugatra indultak. Kijevben rá kellett jönniük, hogy ott nem a bort isszák, így tovább jöttek felénk. Az itteni bor megtetszethetett nekik, de állítólag hírt kaptak, hogy haza kell menni, mivel elhunyt a nagykán és elkezdődött a választási kampány, amiben bár Batu nem volt esélyes, de hazavárták. Ha így is volt, fantasztikus hírközlési teljesítmény lehetett akkor. De lehet, hogy azt mondták neki, hogy délre még jobb borok vannak, mert arra vette az irányt. Persze beugrott még hazafelé a kaukázusi borok összehasonlító elemzésére. Aztán még néhányszor elindultak errefelé, mert a szép savtérképű bor izének emléke, hosszan megmarad az ember szájában.

A tatárok kivonulása után 1255-ben IV. Béla Vácra hív össze gyűlést az újjáépítésről. Így vélhetően, akkor Vác már egy jelentős központ volt, és a fejlesztés ezen a vidéken is megindulhatott. Ennek része volt német telepesek betelepítése, akik hozták a szaktudást. Iparosok, kereskedők, szőlőmunkások.

Így kialakult egy magyar-Vác (Alsóváros) és német-Vác (Felsőváros)

1319-ben Ágoston rendi kolostor építése kezdődik, ahová szintén kell a misebor.

A Vác környékén szépen fejlődő szőlőről 1457-ből maradt fenn dokumentum, mely szerint Dékán Péter a pincevölgyi szőlőbirtokát a pilisi pálos kolostornak adományozza.

A város első nagy felvirágzása Báthori Miklós püspöksége idején következik be, aki 1474-től váci püspök, de előtte szerémségi püspök volt, ahol szép hagyománya volt a szőlőtermesztésnek és a bornak. A művelt, humanista püspök, aki ráadásul Mátyás király rokona is volt (Mátyás édesanyja Szilágy Erzsébet, aki testvérének Szilági Mihálynak a felesége, Báthori Margit volt Báthori Miklós testvére – vagyis a király nagybátyjának a sógora) szinte mindent el tudott intézni, amit csak akart (amíg össze nem veszett a királlyal). A királyi udvarban és Vácon is gyakran megforduló Galeotto Marcio is elismerően szól a váci borról: „Vác jó bortermő hegyvidékét Minerva és a múzsák lakják és látogatják”.

Ebben az időszakban Magyarország térségbeli nagyhatalomnak számított, Mátyás király pedig a nép számára is az „Igazságos” képében maradt meg. Egyesek szerint ez részben Galeotto Marcio dicsőítő szavainak (mai szóhasználattal: jó marketing) is köszönhető. Vác pedig Buda, Esztergom, Visegrád és Várad mellett központi szerepet kapott. Gyakran vendégeskedett itt a király, és humanista gondolkodók, akiket vendégül kellett látni, tehát finom bort kellett az asztalra tenni.

De 1490-ben meghalt Mátyás, (oda az igazság), akkor itt senki nem tudhatta, hogy 1492-ben felfedezték Amerikát, 1506-ban Báthori püspök is elhunyt, 1513-ban Bakócz Tamás esztergomi érsek, a várakozások ellenére nem lett pápa, és 1526-ban Mohácsnál az ország jövője is megpecsételődött. Így, vélhetően sokan, borba fojtották bánatukat.

Vácot 1544-ben szállta meg a török, majd a hódoltság idején 40-szer cserélt gazdát a város. A reneszánsz pompa helyére keleti jellegű várost varázsoltak, és vízvezeték rendszert kezdtek építeni.

A precíz török adminisztrációnak köszönhetően fennmaradt egy összeírás, mely szerint 1671-ben a kb. 140 magyar lakosból több mint 100-nak volt szőlője.

1686-ban ennek is vége lett. A felégetett, elnéptelenedett területen újra lehetett kezdeni az életet.

A betelepülők katolikus vallásúak földhöz jutnak, adókedvezményt kapnak. Ugyanakkor a Kálvin vallására tértek elhagyják a várost, és a falusias jellegű Kis-Vácon települnek le.

1704-ben II. Rákóczi Ferenc oltalomlevelet ad a városnak, melyben külön kiemeli a „borbéli gazdálkodást” (ami talán azt jelent, hogy a szabadságharcosan is fizetni kell a borért). Vagyis Rákóczi is tud a jó váci borról. 1710-ben egy másik dokumentumban pedig a szabad szőlőművelést garantálja, nagy bölcsességgel.

A város újból fejelődésnek indul.

Az adózó lakosok száma: 1715 1728 1744 1760

Vác 151 293 653 1123

Kis-Vác 41 63 83 115

Althann Mihály Frigyes (1718-tól), Althann Mihály Kristóf (1735-től), majd Migazzi Kristóf Antal (1756-tól) püspökök újból naggyá teszik a várost. Szervezett sváb betelepítések zajlanak, de jönnek felvidéki tótok is. Frankföldön kevés a föld, az örökösödési háborúk miatt magasak az adók, a református vallás ottani terjedése miatt a katolikusok erősebb egyházi védelemre vágynak. Itt van szabad föld, adómentességet ígérnek, virágzó katolikus püspökség van.

Grassalkovich I. (első) Antal összehozza a kiegyezést Mária Teréziával („Életünket és vérünket”), aki el is jön Vácra. Akkortájt felszentelik az új székesegyházat.

Az ilyen ünnepi alkalmakhoz sok bor kell. Ennek megfelelően növekszik a szőlőterület.

Az I. katonai felmérés során 1782-ben készült térképen jól látszik, hogy a déli, dél-keleti lejtőket szőlő borítja, a mai agyagbánya helyén is szőlő van. De a statisztikák szerint is az 1715-ös 112 hektárról, 1827-ig 2590 hektárra nő a szőlőterület. Sőt a szőlőművelésre alkalmas területre csak szőlőt volt szabad telepíteni, különben bírság járt. A családonként készített bor mennyisége pedig a 8 hl-ről, 27-hl-re nő. Ebből egy tisztességes család, ha el is fogyasztott 5-6 hl-t (egy év ugye 365 nap, tehát napi 1-2 liter egy családnál még nem túlzott alkoholfogyasztás), a fölösleget el kellett adni.

Így meg kellett a szőlőt művelni, le kellett szüretelni, a bort többször kellett fejteni, azt tárolni kellett, majd a fogyasztóhoz eljuttatni. Mivel itt szinte mindenkinek volt bora, szekerekkel, hajókkal kellett messzire vinni. Szóval a foglakozások széles spektruma épült a szőlőre, borra. A 19-század második felében a váciak 2/3-a élt ebből.

Reformkori nagy költőnk, Petőfi Sándor kapcsolata Váccal és a borral közismert. Tudjuk, hogy itt írta az „Anyám tyúkja” című versét és számos bordalt írt. „Egy estém otthon” című versében „Borozgatánk apámmal…….továbbá elszavaltam egy bordalom neki, s nagyon megörültem, hogy megnevetteti”. A „Sovány ősz” című versében viszont konkrétan a váci bort idézi „Nagyszálnak borszülő hegye sok jó napot szerzett nekem”. De 1848 márciusában a „Nemzeti dal” és a „Föltámadott a tenger..” között is írt bordalt. Így a bort történelem formálónak tekinthetjük.

Madách Imre a váci piarista gimnáziumban vizsgázik, és amikor 1861-ben megírja az „Ember tragédiája”-t, még nem tudhatja, hogy a váci borvidékre is értelmezhetőek az utolsó szavak:

„Csak az a vég! Csak azt tudnám feledni!”- mondja Ádám, mire Az Úr: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”

A Filoxéra Európában 1863-ban, Magyarországon 1875-ben jelenik meg, és elpusztítja a szőlők 2/3-át.

A Váci Közlöny 1888 száma szerint Vácról küldöttség ment a megyei alispánhoz, majd a budai m.kir. pénzügyigazgatósághoz, hogy kipusztult szőlők után legalább ne kelljen dézsmaváltságot fizetni. (A küldöttség egyik tagja, e sorok írójának dédnagyapja, Dudás József)

Juhász Gyula „Váci szeptember 1899” versében „A Naszály búsan pipál….Szüretre érnek a szőlőhegyek, halálpillék a feszületre szállnak” már a vég napjait jelzi.

Európa és Magyarország más borvidékein új, filoxéra rezisztens oltvány szőlők telepítésével, sikerült újjá éleszteni a szőlőművelést, de nálunk nem. Vác lekerült a borvidékek térképéről.

Persze még a 20. század első felében is voltak próbálkozások. Nagyapám majd édesapám így lehetett vincellér a grófnál, aki a fontos szakember katonai behívását 1944. február 16-ig tudta késleltetni. 1944. szeptemberében egy csuklólövés miatt szerelték le. Így a „felszaba-dúló” csapatok elől már édesapám menekítette a bort a kukoricaföldre. (Ahol ugyan megfagyott, de a hordó külső részén megfagyó víz közepén állítólag csodás ital koncentrálódott.)

A harctéri viszonyok miatt édesapám dereka később megbetegedett, meghajlott, nem tudott permetezőgépet a hátára venni. Csuklósérülése miatt, a bal kezén a mutatóujját nem tudta behajtani. Így a család legkisebb. fiú gyermekeként megismerkedtem a permetezés és oltás tudományával.

1980-ban 180 tő szőlőt telepítettem Gombáson. Egy év 365 nap, a cél ennyi liter bor évente.